169/3. A vésnöki szegély — Párbeszéd a zárva tartott ajtó előtt

Baron Kray türelmetlenül követte Monsieur Vaneau-t, aki megfontolt léptekkel a nyolcas fülke bezárult ajtója elé sétált. A szürke köpenyes utas fülkéjéből még a lélegzetvétel sem szűrődött ki.
– Rendőrért kellene kiáltanunk! Vagy legalább a kalauzért! – suttogta a báró, miközben gyanakvóan méregette a fapadlót. – Hátha odabent éppen a legújabb zsákmányát számlálja!
– A kalauz, kedves báró, jelenleg a teavíz hőfokával van elfoglalva, ami ezen a szakaszon messze égetőbb kérdés – felelte Vaneau szelíd nyugalommal, majd óvatosan kopogtatott a lakkozott faajtón. – Uram, elhullajtott egy tárgyat. A rézfoglalat meglehetősen ritka vésési mintázattal bír. Biztosan nem hiányzik?
A fülkéből szaggatott, fojtott hang válaszolt:
– Hagyjanak békén! Semmit sem hagytam el! Különben is, én csak pihenni szeretnék Auberoche állomásig!
– Látja? Megmondtam, hogy gyanús! – horkant fel Baron Kray. – Aki így tiltakozik, az minden bizonnyal rejteget valamit!
– Vagy csupán nem kedveli az éjszakai látogatókat, ami bizonyos szempontból megérthető társadalmi szokás – fordult vissza Vaneau az elegáns hölgy felé, aki feszülten figyelte az eseményeket. – A réz lencsén lévő számsor mindenesetre nem egy szokványos műves mesterjegye. Inkább egy vasúti zárszerkezet egyedi azonosítójára emlékeztet.
– Azt akarja mondani, hogy a szerelvény valamelyik széfjét nyitja? – sápadt el a hölgy.
– Inkább azt, hogy a válaszokért nem kell elhagynunk a hálókocsit – mosolyodott el a fődetektív, miközben a vonat kerekei ütemesen zakatoltak az éjszakában.