168/2. Az árnyékban maradt táska — Feszültség a hálókocsiban

Monsieur Vaneau néhány gyors, mégis kimért lépéssel a folyosó végén álló nyolcas fülkéhez ért. Az elegáns hölgy ott állt a nyitott ajtóban, sápadtan, egyik kezét a mellkasára szorítva, miközben a szőnyegen egy felborult utazótáska hevert.
– Bocsásson meg a zavarásért, madam – fordult felé Vaneau lágy, megnyugtató hangon. – Úgy tűnik, a gravitáció ma éjjel rendkívül türelmetlen ezen a vonaton.
– Valaki... valaki átrohant a folyosón! – suttogta a hölgy szaggatottan, szemeiben őszinte rémülettel. – És a táskámat meglökte! Úgy tűnt, mintha a sötétből lépett volna elő!
– Biztosíthatom, a vonaton utazók többsége húsból és vérből van, még ha a modoruk néha kísérteties is – jegyezte meg a detektív száraz mosollyal, miközben guggolva felvette a bársonytáskát.
A szomszédos fülke ajtaja ekkor résnyire nyílt, s Báró Kray szorongva kukucskált ki a tölgyfa ajtó mögül.
– Ott volt valaki! – mutatott a báró reszkető ujjal a vagonok közötti átjáró felé. – Én is hallottam azt a fémcsikorgást! Ugye nem bűnözők szabadultak el a szerelvényen?
– A bűnözők rendszerint igyekeznek nem csapni ekkora zajt, báró úr – felelte Vaneau higgadtan, miközben átadta a táskát a hölgynek. – Kérdés csupán az, miért sietett ennyire a szürke köpenyes szomszédunk, s mit akar elrejteni a ketyegő dobozában.