166/8. A selyemzsinóros bőrtok — Kétkedő pillantások Auberoche előtt

– Rendkívül elegáns csomagolás – jegyezte meg Monsieur Vaneau, miközben finom érdeklődéssel méregette a vastag selyemzsinórt a jövevény hóna alatt. – Az ember szinte azt hinné, egy ritka, antik fuvola lapul a tokban. Vagy talán egy még ritkább, feje tetejére állított igazság.
A zaklatott új utas szorosabban magához szorította a bőrtokot, és gyanakodva pislogott Laurent kalauzra, aki még mindig a homlokát törölgette a folyosó sarkában.
– Csak... személyes iratok. Semmi közük hozzá! – dadogta a férfi, miközben hátrálni próbált a fülkeajtó felé. – Nem szeretem a tolakodó kérdéseket.
– A tolakodás valóban kellemetlen társasági szokás – felelte Vaneau higgadtan. – Én magam is jobban kedvelem a csendes megfigyelést. Például azt, ahogyan Ön a peronon álló detektívek láttán hirtelen elfelejtett sántítani, amint felszállt a kocsiba.
– Ez rágalom! – hördült fel az utas. – Egyébként sem ismerem azokat a szerencsétleneket, akiket az imént tartóztattak le a varelmonti rendőrök!
– Kétségkívül – bólintott a fődetektív egy apró, száraz mosollyal. – Különösen figyelemreméltó ez a kijelentés annak fényében, hogy én még egyetlen szóval sem említettem a letartóztatás tényét. Úgy tűnik, a hírek rendkívül gyorsan terjednek a folyosón.
Laurent kalauz feszülten lépett közelebb, miközben a vonat kerekei ritmikus csattogással falták a síneket, ahogy a sötétség egyre jobban rátelepedett a tájra a közeledő Auberoche állomás előtt.