166/7. A varelmonti kirendeltség — Összecsengő vádak a peronon

– A nehéz kekszek és a lakatolt doboz esete valóban roppant szórakoztató – jegyezte meg Vaneau, miközben visszahelyezte zsebébe az ezüst zsebórát. – Különösen azért, mert mindkettőben ugyanaz az egyedi öntvényű, királyi nyomdai számozógép rejtőzik, amelyet három napja tulajdonítottak el. A megoldás kulcsa pedig nem más kezében van, mint…
A vonat ekkor hirtelen hatalmasat fékezett. Poharak csörrentek a szomszédos fülkékben, a fűtőtestnek koccanó fadoboz visszhangja pedig elhalt, ahogy a szerelvény csikorogva begördült a vészjóslóan párás Varelmont állomásra.
Az ajtók szinte azonnal feltárultak, és a folyosóra egy dühös varelmont-i nyomozó rontott be. Mögötte két helyi detektív toporgott, akik láthatóan jobban féltek a helyzet súlyától és a felettesük haragjától, mint maguktól a csempészektől. A dühös tiszt megalkuvást nem tűrő léptekkel egyenesen a sötétkék kabátos utas elé lépett.
– Letartóztatom Önt a királyi pecsétek meghamisítása és lopás vádjával! – dörögte a tiszt, miközben a bilincs már kattant is a fiatalember csuklóján.
– …mint a varelmonti rendőrségé, akik már órák óta várták a táviratomat – fejezte be Vaneau a mondatát egy apró, száraz mosollyal.
A gyanúsítottakat gyorsan elvezették a ködös peronra. Laurent kalauz megkönnyebbülten törölte meg a homlokát, ám a nyugalom nem tartott sokáig. A felszálló utasok forgatagában egy új úr lépett a kocsiba, aki feltűnően könnyű, ám vastag selyemzsinórral szorosan átkötött bőrtokot szorongatott a hóna alatt, miközben gyanakodva tekintgetett hátra.
Vaneau nem szólt semmit, csak csendben figyelte a jövevényt.
A vonat ajtajai becsukódtak, és az Intercontinental Express zakatolva elindult Avenay állomása felé.