166/6. A fém hangja — Összecsengő titkok a folyosón

– Kulcscsere? – hőkölt hátra a sötétkék kabátos fiatalúr, és olyan görcsösen szorította magához a bőrtáskát, mintha az a saját mellkasa közvetlen meghosszabbítása lenne. – Uram, én nem is ismerem ezt a... ezt a hallgatag egyént! Egyszerű utazó vagyok, a táskámban csak tiszta alsónemű és néhány száraz keksz található!
– Rendkívül súlyos kekszek lehetnek azok, ha ilyen látványosan megsüllyed tőlük a táska sarka – jegyezte meg Laurent kalauz, miközben finoman közelebb lépett, elzárva a folyosó menekülési útvonalát.
A hallgatag úriember közben megpróbálta a lábával a sötétebb sarok felé csúsztatni a nehéz fadobozt, ám a lakat tompa, fémes koccanással ütközött a fűtőtestnek. A hang kísértetiesen hasonlított arra a nehéz puffanásra, amit a fiatalúr bőrtáskája adott ki, amikor nekitámaszkodott a hálókocsi falának.
– Úgy tűnik, a családi iratok és a szárazkekszek azonos kohóban készültek – mondta Émile Vaneau, majd egyetlen elegáns, folyamatos mozdulattal előhúzta ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig merőn nézte a számlapot, majd halk kattanással lecsukta. – Pontosan kilenc perc múlva Salignac állomásra érkezünk. Javaslom, addig is tisztázzuk a családfát, különben a helyi hatóságok fognak rendkívül száraz kérdéseket feltenni a poggyászuk tartalmáról.