166/10. A három selyemzsinór — Végkifejlet Varelmont peronján

A vonat csikorogva állt meg Auberoche állomáson, ahol a peron homályából egy új, láthatóan zaklatott utas ugrott fel a kocsira. Szürke köpenyét szorosan magára vonta, selyemzsinórral átkötött bőrtokját pedig úgy szorongatta, mintha az élete múlna rajta. Nem jutott messzire; a folyosón azonnal beleütközött Monsieur Vaneau-ba, aki még mindig ott állt a két feszült gyanúsítottal.
– Ó, mily kellemes meglepetés, a triumvirátus teljessé vált – jegyezte meg Vaneau, górcső alá véve a harmadik tokot. – Ha jól látom, Ön is ugyanannál a szabónál vásárolta a feszültségét, mint az urak.
– Nem tudom, miről beszél! – dadogta az új jövevény, miközben hátrálni próbált, de a sötétkék kabátos utas és a hallgatag úriember már elállták a menekülés útját.
– Természetesen – bólintott a fődetektív száraz mosollyal. – Mindhárman rendkívül egyszerűek, és mindhármuknál egy-egy nehéz tok található. A trükk egyszerű volt: a csempészett nyomólemezeket három részre osztották, hogy ha egyikük lebukik, a többi még célba érhessen. De a sietségük elárulta Önöket. A kísérteties hasonlóság nem a véletlen műve.
Mielőtt bárki válaszolhatott volna, a vonat hirtelen hatalmasat rántott. A fékek sikoltása jelezte, hogy a szerelvény megérkezett Varelmont állomásra. Az ajtók csapódva kinyíltak, és a peronról a feldühödött, ám láthatóan megrettent helyi nyomozók rontottak be a varelmont-i nyomozó vezetésével.
– Letartóztatom Önöket a törvény nevében! – kiáltotta a remegő hangú tisztviselő, miközben a bilincsek gyorsan kattantak a három gyanúsított csuklóján. Vaneau udvariasan kalapot emelt, miközben az urakat elvezették.
Ahogy a vonat lassan újra elindult a sötétségbe, a folyosóra egy új, rendkívül elegáns hölgy lépett, kezében egy gyanúsan könnyű, ám bonyolult zárszerkezettel ellátott ezüstözött szelencével. Vaneau finoman megigazította a gallérját, és tekintetével követte az új utast, miközben a szerelvény már Rosendael felé zakatolt.