166/1. A nehéz szerszámágy — Éjszakai zakatolás Chantenay felé

Laurent kalauz elszántan igazította meg a gallérját, majd a hetes fülke csukott ajtaja felé lépett.
– Rendkívüli poggyászilleték, vagy legalábbis biztonsági ellenőrzés – mormogta, miközben átvetette vállán a jegykezelő táskát. – Az Intercontinental Expressen a sütemények mindig szívesen látott vendégek, Monsieur Vaneau, de a nehéz fémalkatrészek már komoly kockázatot jelentenek a személyzet nyugalmára.
Émile Vaneau halkan mosolygott, s kényelmes léptekkel követte a kalauzt a keskeny szőnyegen.
– Ne siesse el, kedves Laurent – figyelmeztette szelíden. – A fiatalember aligha a vacsoráját rejtegeti előlünk. A keserűmandula-illat ugyanis nemcsak a cukrászok büszkesége, hanem bizonyos finommechanikai tisztítóolajok sajátja is. Nevezetesen azoké, amelyeket a nehéz nyomdaipari prések csapágyainál használnak.
Mielőtt Laurent bekopoghatott volna, a szomszédos fülke ajtaja hevesen kivágódott, s a sötétkék kabátos utas lépett ki a folyosóra. Arca eltorzult a méregtől, s ingerülten mutatott a padlóra, ahol a fülke ajtaja alól sötét, olajos csík kúszott ki a zöld futószőnyegre.
– Ez egyszerűen felháborító! – csattant fel a férfi. – Fél órája hallgatom odabentről a folyamatos fémes csikorgást, most pedig ez a bűzös folyadék a cipőmet fenyegeti! Ha a társaság nem intézkedik, Chantenay-ben a legfelsőbb vezetőséghez fordulok!
– A panasz teljesen jogos, uram – válaszolta Vaneau higgadtan. – Azt azonban tanácsolom, hogy a kabátját egyelőre tartsa távol a nyílt lángtól. A rendet pedig haladéktalanul helyreállítjuk, amint tisztázzuk, miért igényel egy útitáska menet közbeni szerelést.
Laurent erélyesen bekopogott az ajtón. Odabentről halk, kapkodó fémkattanás és egy elfojtott szitokszó válaszolt.