165/6. A fékcsikorgás tónusa — Érkezés Varelmont állomásra

Laurent kalauz győzedelmesen lecsapott a sárgarézzel pántolt táskára, mint aki legalábbis egy elszabadult gőzkazánt szerelt le puszta kézzel.
– Szóval hamisító! A császári vasúti pecsétek megcsúfolója! – hördült fel Laurent, miközben óvatosan kiborította a táska tartalmát a fülke kis asztalára. A csiszolt számozógép matt fénye sokatmondóan csillant meg a fali lámpa fakó fényében.
– A kifejezés talán kissé túlzó, kedves Laurent – jegyezte meg Vaneau szelíden, miközben elrakta a zsebóráját. – A művész úr munkája kétségkívül precíz, ám a vasúti jogszabályok ritkán díjazzák a kreatív számátrendezést.
A sötétkék kabátos utas dühtől vöröslő arccal tátogott, de mielőtt válaszolhatott volna, a vonat hirtelen akkorát fékezett, hogy a kisasztalról kis híján lefordult a szerszámos doboz. A fémkerekek sikoltása áthasította az éjszakai csendet, s a szerelvény zökkenve lassult le.
A fülkeajtóban két egyenruhás alak tűnt fel, amint a vonat lassan begördült a kivilágított Varelmont állomás peronja mellé.
– Varelmont-i rendőrség! – lépett be a vezető nyomozó. – Monsieur Vaneau távirata alapján keresünk egy urat, aki túlságosan vonzódik a sárgaréz reszelékhez.
– Azt hiszem, a keresett úriember pont önökre vár – bólintott Vaneau udvariasan, s a megkövült utasra mutatott. – A táska tartalma pedig igencsak megkönnyíti majd a jegyzőkönyvvezetést.
A hatóság határozott mozdulatokkal kísérte le a tiltakozó gyanúsítottat a vonatról. Laurent kalauz elégedetten simította meg az egyenruháját, miközben a peronon friss utasok csomagjai koppantak.
A nyitott ajtón át egy fiatal, zaklatott úr lépett be a kocsiba, kezében egy szokatlanul nehéz, fekete bőrtáskával, amiből halvány mandulaillat áradt.
Vaneau elmosolyodott, s kényelmesen hátradőlt a fülke pamlagán. A szerelvény lassan kigördült az állomásról, a következő ismeretlen megálló felé.