165/3. A finom sárgarézpor — Nyomozás Marville felé

Monsieur Vaneau lassan felegyenesedett, majd egy hófehér selyemzsebkendővel finoman megtörölte az ujjbegyeit, amelyekre apró, aranyszínű szilánkok tapadtak.
– A gyanú, drága Laurent barátom, ritkán szül ennyire tiszta sárgarézport – jegyezte meg Vaneau halkan, miközben a kendőt visszacsúsztatta zakója belső zsebébe. – Különösen nem olyat, amelyet éppen most reszeltek le egy miniatűr dúc pereméről.
Laurent kalauz fojtott hangon nyögött fel, miközben feszülten markolta a kulcscsomóját.
– Ugye nem azt akarja mondani, hogy a hetes fülke utasa komplett hamisítóműhelyt rendezett be a másodosztályú hálókocsiban?
– Csupán azt, hogy a hobbija meglehetősen zajos és fémigényes – felelte Vaneau, majd határozott lépéssel a hetes fülke ajtajához lépett, és háromszor, kimérten kopogtatott.
A belső fémkattanás azonnal elhallgatott. Odabent olyan mély csend támadt, mint egy elfeledett széfben. Az ajtó lassan, mindössze két ujjnyira nyílt ki, s a sötétkék kabátos utas gyanakvó, feszült tekintete villant meg a résben.
– Bántja valami a nyugalmát, uram? – kérdezte nyersen az új utas, miközben sárgarézzel pántolt táskáját álcázásképp a lábával próbálta mélyebbre tolni a dívány alá.
– Csupán a fülkéjéből kiszökő mesterségbeli tudás, uram – válaszolta Vaneau halvány, udvarias mosollyal. – És persze az a tény, hogy a sárgarézreszelék rendkívül árt a hálókocsi szőnyegének.