165/1. A sárgarézes pánt — Éjszakai zakatolás Marville felé

A kerekek megszokott, ritmikus kattogással szelték az éjszakai sötétséget, miközben az Intercontinental Express elhagyta Auberoche állomását. A folyosó fali lámpáinak sárgás fénye végigsiklott a sötétkék kabátos úr ideges arcán, aki megállás nélkül a sárgarézzel pántolt utazótáskáját babrálta.
– Megengedheti magának, hogy elengedje a fogantyút, monsieur – jegyezte meg Vaneau szelíden, miközben udvariasan leporolta zakója hajtókáját. – A táska nem szándékozik önálló életre kelni, legalábbis a legutóbbi vasúti szabályzat szerint.
– Ön ezt nem értheti! – csattant fel a férfi, ám azonnal halkabbra fogta a hangját, s gyanakvóan pillantott Laurent kalauz felé. – Ebben a táskában... nos, egy rendkívül érzékeny mechanikus szerkezet van. Ha egyetlen erőteljesebb rázkódás éri, a következmények beláthatatlanok.
Laurent megigazította a sapkáját, és némi éllel közbeszólt:
– Remélem, a beláthatatlan következmények nincsenek hatással a műbőr kárpitra. A kocsiosztály épp az imént szagolt végig egy mandulaolajos félreértést.
– És ha bárki megpróbálna közeledni a kabinomhoz, figyelmeztetem: a záram nem szokványos – tette hozzá a férfi, majd a hetes fülke ajtajához lépett.
– A szokatlan dolgok szeretik a leginkább magukra vonni a figyelmet – válaszolta Vaneau száraz mosollyal. – De nyugodjon meg, Marville felé az út többnyire eseménytelen.