164/2. A selyemszalag árnyéka — Ritmus a hatos fülkében

A hatos fülke ajtaja mögött tompa, fémes koccanás visszhangzott, amelyet azonnal követett egy halkan elfojtott szisszenés. Laurent kalauz felvonta a szemöldökét, és közelebb lépett a lakkozott fa felülethez.
– Úgy tűnik, a párizsi divat meglehetősen lármás, uram – jegyezte meg halkan, miközben a fülét az ajtóra tapasztotta. – És ha nem csal a hallásom, a hölgy kalapja épp az imént koccant össze valami súlyos acéltárggyal.
– A kalapok, drága Laurent, meglepően sokrétű tárgyak – válaszolta Monsieur Vaneau csendes derűvel, miközben a szőnyegre pillantott. – Némelyik árnyékot ad, némelyik eleganciát sugároz, és akad olyan is, amelyik finom nyomdai olajfoltot hagy a fülke küszöbén.
Laurent önkéntelenül lepillantott. A rézszegélyes fülkeküszöb szélén valóban apró, sötét olajcsepp csillogott a folyosó lámpájának sárgás fényében.
– Nyomdai olaj? – képedt el a kalauz. – Csak nem azt akarja mondani, hogy a hölgy egy újabb présgépet rejt abban a kartondobozban?
– Egy présgép túlságosan ormótlan volna egy ilyen finom selyemszalaggal átkötött dobozhoz – ingatta a fejét Vaneau, majd lassan végigsétált a folyosón. – Inkább valami sokkal kisebb, ám annál precízebb szerkezetről lehet szó. Auberoche felé közeledve a hamisítók kénytelenek hordozhatóbb eszközökhöz folyamodni.
Mielőtt Laurent válaszolhatott volna, a szomszédos fülke ajtója résnyire nyílt, és egy sötétkék kabátos utas nézett ki a folyosóra, tekintetével ingerülten keresve a zaj forrását.