164/1. A nehéz kalapdoboz — Éjszakai zakatolás Auberoche felé

A kerekek egyenletes ritmusa hamar betöltötte a folyosót, ahogy az Intercontinental Express elhagyta Elberen gőzfelhőbe burkolózó fényeit.
Laurent kalauz elégedetten porolta le az ingujját.
– Nos, Monsieur Vaneau, úgy tűnik, Elberenben nemcsak a bankjegyek, de a zenei tehetségek száma is megcsappant – jegyezte meg halk kuncogással.
– A művészet áldozatokkal jár, Laurent. Bár el kell ismernem, az acélprés jóval ritkább dallamokat produkál, mint egy átlagos kávéházi trió – válaszolt Vaneau szelíden, miközben tekintete a folyosó végébe húzódott hölgyre tévedt.
A fiatal hölgy a hatos fülke ajtójában állt. Finom, sötétkék utazóruhát viselt, de tekintete idegesen cikázott a szőnyeg mintáján. Apró, selyemszalaggal átkötött kalapdobozát olyan szorosan tartotta a karjában, mintha az élete múlna rajta.
– Segíthetek a poggyászával, mademoiselle? – lépett közelebb Laurent készségesen.
– Ne! Hozzányúlni szigorúan tilos! – csattant fel a hölgy váratlanul éles hangon, majd azonnal elpirult. – Elnézést. Csak... rendkívül törékeny kalap van benne. Párizsi modell. Egyetlen érintés is tönkretenné a tollakat.
– A kalapok természetesen megkövetelik a tiszteletet – jegyezte meg Monsieur Vaneau halk mosollyal. – Különösen azok, amelyek szokatlanul nehezek a méretükhöz képest.
A hölgy meglepetten hátrahőkölt, belépett a fülkébe, s magára rántotta az ajtót.
– Úgy véli, megint dolgunk lesz, uram? – kérdezte Laurent elgondolkodva.
– Egyelőre csak azt állítom, Laurent, hogy a divat időnként meglepően súlyos téma – felelte Vaneau.