162/6. A stancolt papír ára — Állomásfejezet Beaumont-nál

A szerelvény fémcsikorgás kíséretében gördült be a csarnokba, majd egy utolsó, elnyújtott gőzfúvással megállt. Az összecsukható ajtók szinte a fékezéssel egy időben nyíltak ki, s a peronon várakozó beaumonti rendőrbiztos határozott léptekkel emelkedett fel a hálókocsi lépcsőjén.
– A törvény nevében letartóztatom önöket hamisítás és tiltott értékpapír-forgalmazás alapos gyanújával – jelentette ki a biztos, miközben kísérői máris átvették a fekete kalapos úr és szürke köpenyes társa felett a felügyeletet.
– És ha megengedi, biztos úr – tette hozzá Vaneau szelíden, miközben gondosan zsebre tette ezüstóráját –, a svájci óraművesek jó hírnevének súlyos megsértéséért is. Egy fine mechanikájú szerkezet több tiszteletet érdemelne, még ha csupán hamis elismervényeket stancol is.
A fekete kalapos férfi még tett egy erőtlen kísérletet arra, hogy megigazítsa az ingnyakát, de a csendőrök határozott mozdulattal terelték le a vonat lépcsőjén. Laurent kalauz elégedett sóhajjal simította le az egyenruháját, és megkönnyebbülten fordult a fődetektív felé.
– Úgy vélem, Monsieur Vaneau, ezt a fülkét alaposan ki kell szellőztetnem a következő szakaszig.
– A friss levegő mindig jót tesz a gondolatoknak, Laurent – felelte Vaneau, és kényelmesen felállt a fülke bejáratánál.
A peron forgatagából ekkor egy fiatal, sötét köpenyes úr lépett a kocsiba. Egyetlen apró, de feltűnően nehéznek tűnő sárgaréz utazótáskát szorított a mellkasához, miközben idegesen tekintgetett vissza a vállai felett. Amikor elhaladt Vaneau mellett, a táska sarkáról egy kis darab vörös viasz hullott a szőnyegre.
– Vigyázat, uram – jegyezte meg Vaneau udvariasan, felvéve a viaszdarabot. – A pecsétek ritkán törnek el ok nélkül.
A fiatalember riadtan rezzent meg, majd szó nélkül besietett a szomszédos fülkébe. Laurent becsukta a szerelvény külvilágra nyíló ajtaját, s az Intercontinental Express lassan nekilendült, hogy elhagyja Beaumont állomását, s megkezdje útját Montmirail felé.