160/9. A csempész álkulcsa — Megálló Chantelle peronján

– A félrevezetés valóban meglehetősen találékony volt – folytatta Monsieur Vaneau, miután a szomszédos fülke ajtójához lépett. – Mindenki azt hitte, hogy a lepecsételt fémhenger az egyetlen érték, ám az csupán figyelemelterelésül szolgált. A finom sárgarézreszelék valójában a fülkeajtó zárjából származik. Az elkövető egy reszelővel átalakított álkulccsal próbált belépni.
A szürke köpenyes utas idegesen hátralépett.
– Ez abszurd! Én csak most szálltam felszálltam Saint-Mireux-nél! Mi közöm lenne mindehhez?
– Csupán annyi, hogy a szürke köpeny zsebe még mindig súlyos a sárgaréz-portól – felelte Vaneau szelíd derűvel. – És ha jól sejtem, az Ön neve…
A mondatot azonban nem tudta befejezni. A szerelvény éles csikorgással fékezni kezdett, a folyosó lámpái megremegtek, s a hálókocsi lassan begördült Chantelle állomására.
Az ajtók sziszegve kinyíltak. A peronról két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük nyomban a szürke köpenyes utas felé mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, minősített lopási kísérlet és okirat-hamisítás gyanújával!
– …pontosan ez a név szerepel a feljelentésben – fejezte be Vaneau nyugodtan, mintha a hatóság belépője a forgatókönyv része lett volna.
A bilincsbe vert utast gyorsan elvezették. A feszültség felengedett, Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel.
A nyitott ajtón át ekkor egy új utas lépett a szerelvényre: egy zaklatott úr, aki egy feltűnően nehéz, pántolt fadobozt szorított magához, s gyanakodva tekintett körbe. Vaneau csendesen követte pillantásával, miközben a vonat ajtói bezáródtak, és a szerelvény komótosan kigördült Chantelle-ből Valcourt irányába.