160/7. A lepecsételt fémhenger — Nyomok a folyosó szőnyegén

A szürke köpenyes utas riadtan szorította magához a fémhengert, mintha attól tartana, hogy maga a kijelentés is kárt tehet a vörös viaszpecséten.
– Feltörni? De hát ki merészelne ilyesmit tenni ezen a vonaton, ahol alig negyedórája még csendőri kísérettel vittek el egy bűnözőt? – kérdezte rekedten, miközben gyanakvóan nézett végig a félhomályos fülkesoron.
– A bűnözés meglepően jó alkalmazkodóképességgel bír – jegyezte meg Émile Vaneau, s mutatóujjával finoman megérintette a henger fémkarimáját. – Különösen, ha a kíváncsiság szorosan összekapcsolódik a kapzsisággal.
Laurent kalauz mélyet sóhajtott, majd megszokott mozdulatával megigazította rézgombos zubbonya gallérját.
– Parancsolja, Monsieur Vaneau, hogy azonnal kutassam át a szomszédos fülkéket? A tettes aligha juthatott messzire Chantelle előtt.
– A túlzott buzgalom néha többet árt a nyomoknak, mint a figyelmetlenség, kedves Laurent – válaszolta a detektív halk, derűs hangon. – Egyelőre elég, ha a padlóra tekintünk. A finom sárgarézreszelék ugyanis ritkán tanul meg repülni.
Vaneau lassan lehajolt, és zsebkendőjével felcsípett néhány alig látható fémport a futószőnyeg széléről. A szürke köpenyes férfi szeme tágra nyílt.
– Ez azt jelenti, hogy a tolvaj még most is minket figyel? – suttogta feszülten.