160/4. A rejtett fogaskerék — Bizonytalan léptek Solesmes felé

A fekete kalapos úr szeme megrezrent, de igyekezett megőrizni hűvösségét, miközben még szorosabban magához ölelte a nehéz rézdobozt.
– Azt sugallja, Monsieur Vaneau, hogy nem törvényes úton járok? – tudakolta reszelős hangon. – Az órásmesterség precíz mesterség. Néha a megrendelő nem várhat a legközelebbi pályaudvarig.
– Különösen, ha a megrendelő nem órákat gyűjt, hanem információkat – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – A dobozból hallatszó ütemes kattogás valóban emlékeztet egy finom ingaórára. Ám egy ingaóra ritkán vált ritmust pontosan akkor, amikor a szerelvény rázkódik a váltókon.
A fiatal úr a bőrtáskával óvatosan hátrébb lépett egyet, tekintete idegesen ugrált a rézdoboz és a hálókocsi kijárata között.
– Ketyeg? Szóval mégis ketyeg! – suttogta fojtott hangon. – Laurent, maga nem érzi úgy, hogy intézkednie kellene?
– A hálókocsiban a ketyegés szigorúan magánügy, uram – felelte Laurent kalauz némileg bizonytalanul, miközben zsebkendőjével megtörölte a homlokát. – Feltéve, ha nem haladja meg a megengedett decibelszintet.
– Nem fogja meghaladni – nyitotta ki ezüst zsebóráját Vaneau, majd nyugodtan a számlapra pillantott. – Pontosan tíz perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk. És ott a helyi nyomozók rendkívül érdekesnek fogják találni a doboz alján lapuló apró rézdrótot.