160/3. A ketyegő szerkezet — Bizonytalan léptek Solesmes felé

A fiatal úr zavartan megköszörülte a torkát, miközben tekintete Laurent kalauz csillogó gombjaira tévedt.
– És ön csak így… elfogadja ezt a választ, Monsieur Vaneau? – kérdezte suttogva, bőrtáskáját még szorosabban a mellkasához préselve. – Hát senki sem ellenőrzi, mit rejt valójában az a rézdoboz?
– Az utasok magánszférája szent és sérthetetlen, uram – jelentette ki Laurent kalauz némileg bizonytalanul, bár szeme sarkából ő is a hatos fülke sötétedő ajtaját leste. – Feltéve persze, ha nem veszélyezteti a menetrendet.
– A menetrend a legkevésbé sincs veszélyben – fűzte hozzá Vaneau, majd előhúzta zsebéből az óráját, de még nem nyitotta ki, csupán a hüvelykujjával simította meg a finom ezüst gravírozást. – A rézdoboz tulajdonosa túlságosan is pontos ember ahhoz, hogy felfordulást okozzon.
Ebben a pillanatban a hatos fülke ajtaja lassan felpattant. A fekete kalapos úr lépett ki a folyosóra, immár kabát nélkül, de a nehéz rézdobozt még mindig szorosan a karja alatt tartva.
– Elnézést, uraim – szólalt meg mély, reszelős hangon, és gyanakvóan végigmérte a kis társaságot. – Valami problémát jelent, ha egy úriember óraszerkezeteket szállít a javítóműhelyébe?
– Egyáltalán nem – válaszolt Vaneau nyájas mosollyal. – Kivéve, ha a javítóműhely nem Solesmes-ben található, hanem egy olyan szakaszon, ahol a vonatok általában meg sem szoktak állni.