160/2. A mechanikus zörej — Feszült percek Solesmes felé

A hálókocsi padlóján elterülő keskeny fénysávban Laurent kalauz óvatosan a folyosó korlátjának dőlt, miközben hüvelykujjával a sapkája szélét morzsolgatta.
– Ön szerint szerkezet van abban a nehéz rézdobozban, Monsieur Vaneau? Csak nem valami időzített ketyere?
– Az időzítésben egészen biztos vagyok, drága Laurent – felelte szelíden Vaneau, miközben tekintete a folyosó sötétebb sarka felé tévedt. – Különösen abban, hogy az úr Solesmes előtt egyetlen perccel sem szándékozik megmutatni a tartalmát.
Ekkor a szomszédos fülke ajtaja résnyire nyílt. A fiatal úr lépett ki rajta, szorosan magához ölelve megviselt bőrtáskáját. Sápadt arccal, riadt tekintettel méregette a hatos fülke zárva maradt ajtaját.
– Elnézést… – suttogta remegő hangon a fiatalember. – Nem akarok gyanakvó lenni, de az a doboz… amikor a kabátja alá rejtette, halk kattogást hallottam belőle. Mintha apró fogaskerekek forognának benne!
– A fogaskerekek jelenléte egy vasúti szerelvényen általában rendkívül megnyugtató, fiatalember – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – Kivéve természetesen, ha olyan helyről származnak, ahol a gondos előrelátás szerint semmi keresnivalójuk.
– De hát mi van, ha veszélyes? – szorította magához a bőrtáskát az utas.
– Akkor felettébb célszerű lenne nem felébreszteni – felelte Vaneau higgadtan.