158/9. A nehéz bőrtáska — Megálló Vernoy peronján

Émile Vaneau lassan előhúzta mellényzsebéből a megszokott, kopott ezüst zsebórát. Egyetlen finom mozdulattal pattintotta fel a fedelét, majd halkan, szinte csak mellékesen jegyezte meg:
– Pontosan három perc múlva Vernoy állomására érkezünk. És ott a rendőrség már nagyon várni fogja önt, fiatalember.
– Micsoda képtelenség! – csattant fel a bőrtáskás utas, miközben hátrálni próbált a keskeny folyosón. – Senki sem várhat engem! Nincs a táskámban semmi törvénytelen!
– Mindenki azt hitte, hogy ön egy egyszerű zsebtolvaj, aki dróttal próbálta áthúzni az értékeket a szomszédos fülkéből – folytatta Vaneau derűs nyugalommal. – A félrevezetés mesteri volt: a friss karcolások és a lyuk a falon mind ezt a látszatot keltették. Ám a táska súlya s a heveder mentén szivárgó finom fémpor másról árulkodott. Ön nem elvinni akart valamit, hanem kicserélni a széf tartalmát nehéz ólomöntvényekre.
– Ez... abszurdum! – dadogta a fiatalember, miközben arcából kifutott a vér.
– A tények néha különös humorérzékkel rendelkeznek – mosolygott Vaneau. – Ön a rejtett rekeszben nem műszaki rajzokat, hanem…
Mielőtt azonban kimondhatta volna a szót, a szerelvény hirtelen nagyot zökkent. A fékek éles sziszegéssel szorították meg a kerekeket, a fülkék ablakai megremegtek, s a folyosó széli kisasztalon lévő poharak ütemesen összecsörrentak. Az Intercontinental Express lassan begördült Vernoy kivilágított peronjára.
Az ajtó kinyílt, s két helyi nyomozó lépett a hálókocsiba. A vezetőjük a fiatalemberhez fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a châtellerault-i pénzverde mintáinak eltulajdonítása ügyében!
– …a hamisításhoz használt eredeti rézdúcokat hordozta – fejezte be Vaneau szelíden a mondatát, mintha a rendőrök belépése csupán egy vessző lett volna a mondat közepén.
A gyanúsítottat szó nélkül kivezették. Laurent, a kalauz, mély megkönnyebbüléssel sóhajtott fel, miközben az új utasok lépegettek fel a lépcsőn. Egy szikár úr lépett a folyosóra, aki túlságosan is félve szorított a kabátja alá egy négyszeresen lepecsételt kis fadobozt.
Monsieur Vaneau csendben visszatette zsebóráját a mellényébe, s elégedetten követte tekintetével az új jövevényt. A szerelvény lassan kigördült az állomásról, s nekilendült a sötét éjszakának.