158/4. A rézdrót titka — Haladék a szomszéd fülkében

A sötétkék kabátos fiatal úr önkéntelenül hátrált egy lépést, miközben görcsösen szorította magához a bőrtáskáját.
– Szomszédos fülke? Ugyan, uram, ez képtelenség! Én csupán a sziszegésre lettem figyelmes, mint bárki más – szabadkozott fojtott, remegő hangon.
– A figyelem elterelése valóban mesteri volt – bólintott Monsieur Vaneau száraz, elismerő mosollyal. – A vaníliaillatú gőz garantálta, hogy Laurent kalauz és a derék utasok mind a folyosóra seregljenek. Eközben Ön a fal túlsó oldalán egy finom rézdróttal elakasztotta a zárat, nehogy a fülke tulajdonosa idő előtt visszatérhessen.
– De hát a kulcs bent feküdt az asztalon! – méltatlankodott a szürke köpenyes utas, miközben doboza utolsót pöffentve végleg elhallgatott.
– Pontosan – bólintott Vaneau. – Mert miután átkutatta a szomszédos fülkét, a kulcsot egyszerűen áttolta az ajtó alatti résen. Bámulatos, hogy a sárgaréz finom pora még most is ott világít a fiatal úr ujjbegyein.
Émile Vaneau ekkor lassan elővette régi ezüst zsebóráját. Pattintva kinyitotta, s egy pillanatig figyelmesen nézte a ketyegő mutatókat.
– Pontosan hat perc múlva Valcourt állomásra érkezünk – jelentette ki higgadtan. – És a helyi nyomozók kétségkívül roppant érdeklődéssel tanulmányozzák majd a hiányzó értékpapírokat, melyek jelenleg az Ön bőrtáskájának duplafenekén pihennek.