158/1. A sziszegő fadoboz — Új arcok Auberoche után

A kerekek egyenletes kattogása visszahozta a megszokott csendet a hálókocsi folyosójára. Az Intercontinental Express lassanként maga mögött hagyta Auberoche állomásának fényeit, s a sötétedő vidék felé robogott, a következő megálló, Orival irányába.
Monsieur Émile Vaneau a folyosó ablakánál állt, és elégedetten igazította meg szürke mellényét. Laurent, a kalauz, még mindig enyhén verejtékező homlokkal lépett mellé, s aggódó pillantást vetett az imént felszállt új utas csomagjaira.
– Remélem, az úr lakkozott doboza nem tartalmaz semmi veszélyeset – jegyezte meg Laurent fojtott hangon, miközben a szürke köpenyes férfi a fülkéje felé vonszolta a nehéznek tűnő ládát.
– A veszélyes dolgok ritkán sziszegnek ilyen dallamos ritmusban, kedves Laurent – felelte Vaneau halk, száraz mosollyal. – Ez sokkal inkább egy rosszul beszabályozott nyomásszelepre vagy egy felettébb elégedetlen hüllőre hasonlít.
– Hüllőre? A hálókocsiban? – képedt el a kalauz.
– Ne aggódjon. Ha hüllő lenne, már régen asztalt foglalt volna az étkezőkocsiban – nyugtatta meg a detektív.
Ebben a pillanatban a szürke köpenyes utas hirtelen megtorpant a fülkeajtó előtt. Zsebeit kapkodva kutatta át, miközben a dobozból éles kattanás hallatszott, s a fedél alól finom, illatos gőzcsík emelkedott a magasba.
– Elnézést – szólalt meg a férfi zaklatottan –, nem látták a fülkém kulcsát? Úgy rémlik, a kilincsben hagytam, de most sehol sincs.