157/5. Az üres utazótáska — A szomszéd fülke titka

A fiatal úr tágra nyílt szemmel nézett a válaszfalra.
– Akkor most azonnal át kell mennünk a szomszédba, mielőtt elmenekül! – suttogta izgatottan, és már nyúlt is a kilincs felé.
– Óvatosságra intem, fiatalember – csillapította Vaneau, miközben sima mozdulattal elrakta az ezüst zsebórát. – A menekülés egy vágtató vonaton meglehetősen korlátozott műfaj, hacsak az illető nem óhajt a töltésre ugrani hatvan mérföldes sebességnél.
A fátyolos hölgy finoman megigazította fekete tülljét:
– És ha mégis megpróbál meglépni a közeledő Lainville állomáson?
– Lainville-ig még van néhány nyugodt percünk – felelte Vaneau, s halk, kimért léptekkel kilépett a folyosóra. – Ráadásul a szomszédunk aligha hagyja hátra a zsákmányt, amit oly türelmesen próbált áthorgászni a lambéria alatt.
A szomszédos fülke ajtaja félig nyitva állt. Vaneau benézett: az ülésen senki sem ült, ám a csomagtartón egy nehéz, sárgaréz csatos koffer pihent, a szőnyegen pedig egy finoman összetekert acéldrót hevert.
– Úgy tűnik, a horgászunk hirtelen alábbhagyott a lelkesedéssel – jegyezte meg a fiatal úr, benézve Vaneau válla fölött.
– Dehogy hagyott alább – ingatta a fejét a nyugalmazott fődetektív száraz mosollyal. – Csupán a mosdóba húzódott vissza, hogy lemossa a kezéről a lambéria porát. A tettenéréshez pedig elengedhetetlen a megfelelő időzítés.