157/4. Az üres utazótáska — A fémkampó nyomában

– Ha valóban horgásznak, meglehetősen szegényes a zsákmány ezen a szakaszon – felelte a fátyolos hölgy, s fanyar mosolyt rejtett a fekete tüll mögé.
– Attól függ, mit tekintünk értékesnek, madame – fordult felé hűvös udvariassággal Vaneau. – Egy üres utazótáska például kiválóan alkalmas arra, hogy olyasmit rejtsenek el benne, aminek semmi keresnivalója a vasúti kocsiban.
A fiatal úr idegesen magához szorította a saját bőrtáskáját:
– Úgy érti, a szomszéd fülke lakója nem a zárat akarja feltörni, hanem áttolni valamit a falon keresztül?
– Pontosan – bólintott a nyugalmazott fődetektív. – Vagy éppen kihúzni. A lambéria alatt futó fadarab, amit a drót megkarcolt, valójában egy rejtett üreg takaróléce. A szomszédunk igen türelmetlen horgász.
Ekkor Monsieur Vaneau lassan benyúlt a mellényzsebébe, s elővette régi, ezüst zsebóráját. Halk kattanással kinyitotta a fedelét, s egy pillanatig némán figyelte a hasznos ketyegést.
– Pontosan hét perc múlva Lainville állomásra érkezünk – mondta nyugodtan. – És úgy vélem, a szomszédos fülke bérlője túlságosan siet ahhoz, hogy megvárja a szerelvény megállását.
A fátyolos hölgy kiegyenesedett, hangja élessé vált:
– És ön ezt mégis miből gondolja, Monsieur Vaneau?
– Onnan, madame, hogy a drót másik végén lévő úriember éppen most húzta vissza a szerszámát, mert a fal túloldalán meghallotta az órám kattanását.