157/3. Az üres utazótáska — Drót a lambéria mögött

– A betekintőnyílások általában kétirányúak, uram – felelte a fátyolos hölgy, s hűvös eleganciával kulcsolta össze ujjait. – Ám ha a falak kaparászása zavarja önöket, javaslom, keressék meg a kalauzt.
– Laurent kalauz jelenleg a poggyászkocsi kényelmét élvezi, miután túlságosan alaposan megvizsgálta a vacsorához kínált bordeaux-i évjáratát – válaszolta Monsieur Vaneau szelíd derűvel. – Így a kutatást kénytelenek vagyunk magunk lefolytatni.
A fiatal úr idegesen a hölgyre mutatott:
– De madame! Hová tűnt az a gyanúsan könnyű utazótáska? Az imént még elszántan szorongatta!
– A csomagom pontosan ott van, ahol senki sem háborgathatja – vágott vissza a hölgy kimérten.
Vaneau ekkor behajolt a fülkeajtó nyílásán, s hüvelykujját a lambéria egyik friss, világosabb karcolására illesztette.
– Lenyűgöző szerkezet. A nyomok nem belülről haladnak kifelé, hanem a szomszédos fülke felől. Valaki odaát nem csupán a falat karcolja, hanem egy finom acéldrótot próbál átjuttatni a faillesztések között.
– Egy drótot? – hűlt el a fiatal úr. – Hogy kinyissa a zárat?
– Vagy hogy horgászni kezdjen – jegyezte meg a fődetektív, majd nyugodtan az ablak felé fordult. – Bár a halászati engedélye aligha érvényes a vasúti kocsikban.