156/2. A lelakatolt hegedűtok — Fogaskerekek a nyolcasban

Laurent kalauz feszülten csavarta ujjai köré a mesterkulcsát, és felváltva nézett a lezárt nyolcas fülke ajtójára, valamint Monsieur Vaneau-ra.
– Monsieur Vaneau, talán hívjam a vasúti őröket? Vagy törjük rá az ajtót? – suttogta a kalauz idegesen.
– Dehogy törjük, Laurent – felelte Vaneau csöndesen, miközben megigazította a mandzsettáját. – A vasúttársaság tölgyfa ajtai rendkívül drágák, a virtuózok pedig köztudottan érzékenyek a huzatra.
A sötétkék kabátos utas, aki a szomszédos fülke résnyire nyitott ajtaján keresztül tekintgetett kifelé, sápadtan szólalt meg:
– Meghallotta azt a szisszenést? Ez a férfi fel akarja robbantani a szerelvényt!
– Egy igazi pokolgép ritkán kezdődik gőzszeleppel, uram – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Bár elismerem, a zenei felhozatal eddig meglehetősen egyoldalú.
A zár mögül ekkor egy újabb, fémes kattanás, majd egy halk, ütemes berregés hallatszott, mintha egy túlhúzott óramű próbálna felpörögni a nehéz tok mélyén. Vaneau közelebb lépett a szellőzőnyíláshoz, és finoman beleszagolt a kiáramló levegőbe.
– Finom műszerolaj és sárgaréz csiszolatpor – állapította meg halkan. – Úgy tűnik, a mi művészünk hegedűje nem jávorfából, hanem fogaskerekekből készült. Laurent, legyen kedves, vigyázzon a folyosóra! Úgy sejtem, a virtuózunknak hamarosan szüksége lesz egy kis friss levegőre.