155/4. A nyomdai klisék titka — Kényelmetlen percek Auberoche előtt

A fekete kalapos úr keze megdermedt a kabátja belsejében. Laurent kalauz, kihasználva termetének minden előnyét, szélesre tárt karral állta el a keskeny folyosóra vezető utat, kizárva a gyors távozási lehetőségeket.
– Kérem, kíméljen meg minket a teátrális mozdulatoktól – jegyezte meg Vaneau nyájasan, miközben az ezüst zsebórát visszacsúsztatta a mellényzsebébe. – A kénes pára nem a kávé pörköléséből származott, hanem a maratófolyadék hevítéséből. A rézhengerek pedig nem hordozható főzőedény alkatrészei, hanem kiváló minőségű nyomdaipari dúcok.
– Ön… ön szörnyű tévedésben van! – nyögte az utas, miközben az arca a rézhengerek sárgás árnyalatát vette fel. – Én művész vagyok! Egy új technológiájú kávégép tervein dolgozom!
– Milyen érdekes – tűnődött el a detektív. – Bár kevéssé valószínű, hogy a váltóhamisítás művészete és a fekete kávé élvezete egybeesne. Kiváltképp, ha a nyomdai kliséken a Nemzeti Bank hivatalos vízjelének fordítottja is feltűnik.
Laurent zavartan vakargatta a fejét, majd óvatosan megkérdezte:
– De Monsieur Vaneau, miért pont a négyes fülkében végezte ezt a… kémiai műveletet?
– Mert a huzat itt a legkedvezőbb a kénes gőzök kijuttatására – válaszolta Vaneau. – Bár a szagérzéke, úgy tűnik, alulmaradt a kapzsiságával szemben.
A vonat fékei ekkor csikordulva megszólaltak, s a hálókocsi meglendült a kanyarban. Auberoche gázlámpáinak sárgás fényei máris felderengettek az ablaküvegen keresztül.