155/3. A kénes pára nyomában — Rézhengereket a táskában

– Ha jól sejtem, a zöld posztó nem kalapkarimát rejt, hanem maratott rézhengereket – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben óvatosan, csupán a mutatóujjával feljebb tolta a táska bélését. – A kréta pedig a frissen vésett minták kiemelésére szolgál, nem igaz?
– Ön téved! – csattant fel a fekete kalapos úr, bár a hangja érezhetően megbicsaklott. – Ez egy teljesen ártalmatlan, szabadalmaztatott hordozható kávépörkölő alkatrésze! A kénszag pedig csupán a speciális tüzelőanyag ártalmatlan mellékterméke!
– Milyen meglepő – nézett rá Vaneau halvány, száraz mosollyal. – A kávépörkölők ritkán igényelnek sorszámozott kliséket és finoman csiszolt rézkampókat. Kiváltképp olyanokat, amelyek a váltók hivatalos nyomdai rajzolatát mintázzák.
Laurent kalauz szeme tágra nyílt, s önkéntelenül a fülkeajtó keretére támaszkodott.
– Akkor ez nem is egy veszélyes kémiai kísérlet, Monsieur Vaneau? – kérdezte halkan.
– Egyáltalán nem, Laurent. Ez a hamisítás legtisztább, bár kétségkívül a legfüstösebb formája – válaszolta a detektív.
Az utas görcsösen a kabátja belső zsebéhez kapott. Vaneau ekkor lassan a zsebébe nyúlt, s elővette régi, kissé megkopott ezüst zsebóráját. Egy halk kattanással kinyitotta, egy pillanatig nézte a mutatók járását, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan nyolc perc múlva Auberoche állomásra érkezünk. És úgy vélem, a peronon várakozó egyenruhások felettébb kíváncsiak lesznek erre a különleges kávéfőzési technikára.