154/7. A hamis kávéfőző — A kénszagú utóhang

Laurent kalauz mély megkönnyebbüléssel sóhajtott fel, miközben zsebkendőjével megtörölte az izzadságtól gyöngyöző homlokát.
– Bevallom, Monsieur Vaneau, egy pillanatra azt hittem, valóban felrobban a hálókocsi attól a fura gépítménytől!
– A puszta képzelet ritkán robban, Laurent – felelte Émile Vaneau, miközben óvatosan elhelyezkedett a folyosói plüssülésen. – A tettesek zsenialitása nem a robbanóanyagban, hanem az illúzióban rejlett. Egy kávéfőzőnek álcázott ipari fúró, amely a motor ketyegését a gőz sziszegésével leplezte. Rendkívül praktikus eszköz a páncélrekeszekhez, ám a jó kávéhoz sajnálatos módon semmi köze.
– És ön miből jött rá a csalásra? – kérdezte a kalauz elhűlve.
– A gőz szagából, barátom. A jó kávé illata hívogató, a forró gépolajé viszont kizárólag a mozdonyvezetőt tölti el örömmel.
Laurent elmosolyodott, de a mosoly gyorsan lefagyott az arcáról, ahogy a folyosó végére pillantott. A négyes fülke ajtaja mögött halk, fémes koccanás hallatszott, s a résen át szétterjedt a szúrós, kénes illat.
– Remélem, az új utas nem egy újabb gépalkatrészt hozott fedélzetre – suttogta gondterhelten a kalauz.
– A szagokból ítélve, Laurent, most nem gépészekkel lesz dolgunk – jegyezte meg Vaneau fanyar eleganciával. – Mielőtt a szerelvény befut Saint-Mireux állomásra, még pontosan lesz időnk tisztázni a gyufa és a kén rejtélyét.