154/6. A hamis kávéfőző — Megálló Sennecey-nél

Émile Vaneau lassan előhúzta a mellényzsebéből a régi ezüst zsebóráját. Egyetlen halk pattintással kinyitotta a fedelét, majd száraz, kimért pillantást vetett a mutatókra.
– Pontosan négy perc múlva Sennecey állomásra érkezünk – mondta, miközben a fedél egy újabb kattanással a helyére ugrott.
Laurent kalauz rémülten törölgette izzadt homlokát.
– Hívjam a vasúti csendőrséget, Monsieur Vaneau?
– Szükségtelen, Laurent – felelte Vaneau szelíd, fanyar mosollyal. – A távirat, amelyet a legutóbbi megállónál feladattam, már megérkezett. A helyi csendőrbiztos pontosan tudja, melyik fülke ajtajában kell várakoznia.
A sötétkék kabátos utas méltatlankodva kapta fel a fejét.
– Ez felháborító! Ön kelepcébe csalt minket!
– Szó sincs róla, uram – jegyezte meg a detektív. – Önök fúrót használtak kávéfőző gyanánt, a vasúttársaság pedig vonattal gondoskodik a nemkívánatos gépészek szállításáról. A logikában nincs kelepce, csak rend.
A szerelvény ekkor hirtelen akkorát fékezett, hogy a folyosó rézlámpái csörrenve kilengtek. A fékek éles sikollyal haraptak a sínekbe, s a hálókocsi lassan begördült a párás fényben úszó Sennecey peronja mellé.
Az ajtó sziszegve nyílt ki, és két egyenruhás csendőr lépett a folyosóra egy köpcös tiszt kíséretében.
– Letartóztatom önöket a törvény nevében, a vasúti páncélrekesz feltörésének kísérlete miatt! – harsogta a tiszt, miközben a bilincsek fémhangon záródtak rá a két tettestárs csuklójára.
– Valóban – bólintott Vaneau, mintha csak a csendőrtiszt pontosította volna az ő gondolatát. – És a kávéfőzőt se felejtsék a folyosón. Rendkívül veszélyes szerkezet, ha rossz kezekbe kerül.
Amikor a letartóztatottakat elvezették, a hálókocsi folyosójára visszatért a csend. A vonatra új utasok szálltak fel. Egy szikár, fekete kalapos úr lépett a négyes fülke elé, szorosan magához szorítva egy súlyos utazótáskát, amelyből halvány kénszag szivárgott.
Vaneau csendben figyelte a férfit, miközben az Intercontinental Express zökkenve megindult a következő állomás felé.