154/2. Új rejtély a hálókocsin — Fémhangok a kilencesben

Laurent kalauz megköszörülte a torkát, majd halk léptekkel a kilences fülke ajtajához lépett. Megállt a párás üvegablak előtt, s miközben a szerelvény ütemesen zötykölődött a sötétben, óvatosan kopogtatott.
– Elnézést a zavarásért, uram – szólalt meg a kalauz a tőle telhető leghivatalosabb hangszínén. – A jegykezelésnél úgy tűnt, kimaradt egy apróbb alkatrész.
A fülkében hirtelen abbamaradt a halk fémcsiszolódás. Egy pillanatnyi feszült csend támadt, amit csak a vonatkerekek száraz kattogása tört meg. Néhány másodperc múlva a faajtó lassan résnyire nyílt, s mögötte feltűnt a sötétkék kabátot viselő utas riadt, izzadt arca.
– Nincs semmi probléma a jegyemmel! – jelentette ki sietősen, miközben próbálta a testével eltakarni a padlón pihenő, félkész szerkezetet. – Csupán pihenni szeretnék Oiseval állomásig.
Émile Vaneau egyetlen méltóságteljes lépéssel közelebb lépett, s kinyújtott tenyerén a lámpa sárgás fényébe tartotta a rézcsavart.
– Kiváló alkatrész – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Bár ha szabad megjegyeznem, egy nyomásszabályozó szerkezet ritkán működik teljes hatásfokkal, ha ez az elem hiányzik belőle.
Az utas tekintete a rézcsavarra tapadt, s ijedten hátrált egy lépést a fülke homályába.
– Ez… ez nem az enyém! – hebegte idegesen. – Én egyáltalán nem értek a finommechanikához!
– Természetesen – bólintott Vaneau kötelező udvariassággal. – Ahogyan a táskájában lapuló csőrendszer sem érti, miért próbálják hiányos alkatrészekkel működésbe hozni.