154/1. Új rejtély a hálókocsin — Párás ablakok és halk léptek

A vonat kerekének ritmikus kattogása egyenletes ütemre lassult, ahogy az Intercontinental Express elhagyta Varelmont külvárosát, és a párás éjszakai táj felé robogott. Laurent kalauz halk sóhajjal fordult Émile Vaneau felé a folyosó homályában.
– Mondja, Monsieur Vaneau, Ön szerint létezik olyan utas, aki pusztán a kényelem kedvéért utazik velünk, és nem rejt el semmit a poggyászában?
– A tapasztalataim szerint, Laurent, a kényelem a legveszélyesebb álcák egyike – válaszolta Vaneau elgondolkodva, miközben igazított a zakója hajtókáján. – Aki nem rejt el semmit, az általában az unalmat próbálja leplezni. Az pedig ezen a vonaton meglehetősen ritka erény.
A folyosó végén halkan kattant a kilences fülke ajtaja. A szürke köpenyes utas óvatosan kidugta a fejét, ám amint meglátta a hálókocsiban várakozó két férfit, gyorsan visszahúzódott. Egy pillanattal később fémek halk, ütemes csiszolódása hallatszott a zárt faajtó mögül, mintha valaki türelmetlenül próbálna összeszerelni egy finommechanikai szerkezetet.
– Úgy tűnik, a szomszédunk nem bízza a véletlenre a következő szakaszt – jegyezte meg Laurent halkan. – Szerinte mit rejthet az a bádogdoboz?
– Leginkább szándékot – felelte Vaneau száraz, elegáns mosollyal, miközben az ujjai között forgatta a felvett rézcsavart. – És amíg ez a kis alkatrész nálam van, a szándéka meglehetősen hiányos marad.
A szerelvény éles, elnyújtott füttyel robogott át egy kivilágított vasúti őrház mellett, ahogy a sötétség lassan teljesen maga alá gyűrte a vagonokat.