148/3. Új rejtély a hálókocsin — A másodlagos pecsét

– Elnézést, jó uraim – szólalt meg a sötétkék kabátos utas, amint észrevette, hogy két pár szem szegeződik rá. Keze alig fél centire állt meg a hetes fülke rézkilincse előtt. – Úgy látszik, eltévesztettem a folyosót. A hatos fülkét kerestem.
– Bámulatos teljesítmény – jegyezte meg Vaneau szelíden, miközben gombos botjával finoman megkopogtatta a padlót. – Különösen annak fényében, hogy a hatos fülke ajtaja pontosan fél méterrel Ön mögött tátong, és épp az imént vizsgáltuk át a menetjegyét.
A kalauz gyanakvóan felvonta a szemöldökét.
– Ráadásul a sárgaréz számjegyek meglehetősen jól olvashatók, uram – tette hozzá Laurent.
Mielőtt a sötétkék kabátos válaszolhatott volna, a hetes fülke ajtaja hirtelen résnyire nyílt. Egy ősz hajfonatos, élénk tekintetű idős hölgy hajolt ki rajta, szorosan a mellkasához ölelve a vörös viaszpecséttel lezárt dobozt.
– Ha valaki újra megpróbálja kimérni a dobozom súlyát a kilincsen keresztül, kénytelen leszek a teáskannámmal nyomatékosítani a magánszféra fogalmát – jelentette ki a hölgy meglepően erélyes hangon.
– Biztosíthatom, madame, hogy a kalauz és jómagam csupán a szőnyeg állagát tanulmányoztuk – válaszolta Vaneau udvarias meghajlással. – Ám ha megengedi a kérdést: a doboz alján lévő második pecsét is az Ön műve?
A hölgy meglepetten a doboz aljára pillantott, s az arca egy pillanatra elfehéredett.