148/1. Új rejtély a hálókocsin — A viaszpecsétes doboz

A gőzsziszegés fokozatosan elhalkult, ahogy az Intercontinental Express komótosan kigördült Chantraine éjszakai fényeiből. Laurent kalauz elégedetlenül méregette a szőnyegen maradt halvány olajfoltot, majd egy tiszta zsebkendővel óvatosan megtörölte az homlokát.
– Attól tartok, Monsieur Vaneau, ezen a vonaton a csend csupán két rendőri intézkedés közötti rövid szünetet jelent – jegyezte meg halk sóhaj kíséretében.
– A zavartalan nyugalom túlértékelt állapot, kedves Laurent – válaszolta Monsieur Émile Vaneau, miközben gondosan visszahelyezte ezüst zsebóráját a mellényzsebébe. – Különösen a vasúton, ahol a meglepetések mindig lényegesen pontosabban érkeznek, mint a csatlakozások.
A folyosó homályos szögletéből ekkor lépett elő az újonnan felszállt idős hölgy. Sötétlila bársonykendőt viselt, s két kesztyűs kezével görcsösen szorongatta a vörös viaszpecséttel lezárt kisméretű fadobozt. Bizonytalan léptekkel haladt a fülkék előtt, majd éppen Vaneau mellett állt meg.
– Bocsásson meg, uram – fordult a nyugalmazott fődetektívhez halk, némileg remegő hangon. – Ugye ez a kocsi közvetlenül Avenay állomásra tart?
– Egészen pontosan oda, madame – bólintott Vaneau udvarias, halvány mosollyal. – Feltéve, ha a sínpárok nem gondolják meg magukat az éjszaka közepén.
– És a fülkék ajtói… valóban biztonságosan zárhatók belülről? – kérdezte a hölgy, miközben gyanakvó pillantást vetett a folyosó sötétebb sarkaira. – A dobozomban lévő tárgy túlságosan sérülékeny ahhoz, hogy a véletlenre bízzam.
– A zárak kiválóak – szúrta közbe Laurent. – Bár az utóbbi időben inkább a bennülők titkai szoktak kiszivárogni, semmint az ajtók kinyílni.
A hölgy nem viszonozta a tréfát. Sietős léptekkel bevonult a hetes fülkébe, s az ajtó azonnal kattant mögötte. Vaneau csendben nézett a zárt ajtó felé, s szeme megakadt egy apró, vörös viaszmorzsán, amely a szőnyegre hullott. Az újabb rejtély első finom nyoma máris ott hevert a lábuk előtt.