146/6. A sárgaréz esernyő — A hamisítatlan menetjegy

A sötétkék kabátos utas riadtan rántotta maga elé a ketyegő bőrtáskát, mint valami pajzsot, miközben gyanúsan gyorsan pislogott.
– Ez csupán egy magánjellegű finommechanikai kísérlet! – méltatlankodott megrebbenő hangon. – Nincs joga átkutatni a magánszférámat, uraim!
– Szó sincs kutatásról, kedves uram – lépett beljebb a fülkébe Vaneau, és egyetlen elegáns mozdulattal felvette a földre hullott papírlapot. – Csupán felhívom a figyelmét arra, hogy a kalauzi bélyegző réznyomódúcát kevéssé érdemes műszerolajjal kenni. A tinta elmosódik, a tintafolt pedig rendkívül nehezen jön ki a bársonykárpitból.
Laurent kalauz döbbenten meredt a kis táskából kilógó sárgaréz szerkezetre.
– Bélyegzőnyomó? De hiszen ez a vasút hivatalos dátumozó gépezete! – hördült fel a kalauz. – Hogy kerül ez ide?
– Úgy, hogy a szomszédos nyolcas fülkében működő barometrikus esernyő nemcsak az időjárást méri, hanem ritmikus rezgésével tökéletesen elnyomja a kis rézprés kattogását – mutatott rá Vaneau száraz mosollyal. – Uram, Ön igazán figyelemreméltó logisztikai bravúrt hajtott végre. Egyetlen szépséghibája a tervnek, hogy a hatos fülke ajtaja a harmadik kattanásnál rezonálni kezdett.
A sötétkék kabátos utas vállai leereszkedtek. A csavarhúzót lassan a kisasztalra helyezte.
– Azt hittem, a szerkezet zaját senki sem hallja meg a kerekek zakatolása mellett – dünnyögte elkeseredetten.
– A kerekek ritmusa egyenletes, uram – jegyezte meg a fődetektív halk fölénnyel. – Az Ön nyomdagépe viszont egy háromnegyedes keringő ütemét követte.
A mozdony sípja élesen felvisított a távolban, jelzést adva a közeledő Saint-Mireux állomásnak.