146/5. A sárgaréz esernyő — A hatos fülke vendége

Vaneau finoman elmosolyodott, majd zsebéből komótosan előhúzta a megszokott ezüst zsebóráját. Pattintással kinyitotta a karcos fedelet, és egyetlen elmélyült pillantást vetett a finoman ketyegő mutatókra.
– Pontosan tizenkét perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk – jelentette ki nyugodtan, miközben az órát visszacsúsztatta a mellényzsebébe. – És bár az ön automatikus barometrikus esernyője kétségkívül a finommechanika diadalútja, uram, a rezonancia elmélete egyetlen apró részlet felett mégis szemet hunyt.
– Mégis mi felett, Monsieur Vaneau? – tudakolta Laurent kalauz, miközben óvatosan kikerült egy díványról lelógó rézhuzalt.
– A hatos fülke ajtókilincse nem a nyolcas fülke feszítőrugóitól mozdult meg – magyarázta a detektív, és határozott léptekkel megindult a folyosó sötétebb szakasza felé. – Egy zörgő, kattogó találmány kitűnő álcát nyújt annak, aki az éjszaka leple alatt igyekszik ésrevétlenül tevékenykedni.
Laurent kerekre nyílt szemmel követte a fődetektívet a hatos fülke elé. Vaneau határozott mozdulattal lenyomta a kilincset. Az ajtó halk kattanással kitárult.
Odabent egy sötétkék kabátos utas ült a bársonyülésen. Kezében egy kisméretű, ketyegő bőrtáskát szorongatott, miközben az öléből egy félig kitöltött, gyanúsan friss tintájú menetjegy csúszott a szőnyegre.
– Ó, úgy látom, a hatos fülkében is felette termékeny tudományos munka folyik – jegyezte meg Vaneau száraz eleganciával. – Bár a jegyvizsgálat rendszerint ritkábban igényel csavarhúzót.