146/3. A sárgaréz esernyő — Kattanás a nyolcas fülkében

– Monsieur Vaneau… a retesz önmagában még nem bűnjel – suttogta Laurent kalauz, miközben idegesen pásztázta a folyosó mindkét végét. – Lehet, hogy az úr csupán egy órásmester, aki kifejezetten rajong a vízhatlan holmikért!
– Egy órásmester, aki a szalon ablakából lesi a tájat, majd pánikszerűen elrejtőzik egy egyenruhás láttán? – tette el a sárgaréz darabkát a mellényzsebébe Vaneau. – Rendkívül szerény mesterember lehet.
Ekkor a nyolcas fülke mögül fojtott fémes csattanás, majd egy halk, kétségbeesett káromkodás hallatszott.
– A nyél! A nyél nem pattan vissza! – mormolta a fekete kalapos úr fojtott hangja az ajtó túloldaláról, félreérthetetlen rettegéssel.
Vaneau finoman, alig két ujjbeggyel kocogtatta meg a matt tejüveget.
– Bocsássa meg a zavarást, uram – szólalt meg derűs nyugalommal. – Amennyiben a zárszerkezet harmadik fogaskereke akadt el, a jobb oldali gombot kissé balra kell fordítani. Bár ha a feszítőrugó kiugrott, tartok tőle, hogy a fülke ajtajának zárja sem nyújt már teljes védelmet.
Az ajtó hirtelen egy ujjnyira résnyire nyílt. A résben megjelent a fekete kalapos úr sápadt, izzadt arca, görcsösen szorongatva a szétcsavart esernyőnyelet, amelyből egy vékony sárgaréz huzal lógott ki.
– Maguk… maguk nem a rendőrségtől vannak? – kérdezte szaggatottan, riadtan pislogva a kalauzra.
– Csupán békés utasok vagyunk – válaszolta Vaneau. – És egy kalauz, aki meglehetősen ingerült lesz, ha a szőnyegre finomműszerészeti olaj csöppen.