145/3. Új rejtély a hálókocsin — Bonyodalmak a hatos fülkénél

– A hatos fülke magánterület! – jelentette ki szaporán a szürke köpenyes utas, miközben a háta mögött próbálta elrejteni a rézveretes táskát. – Csupán a személyes holmijaim pihennek bent, semmi több.
– Különös holmik lehetnek azok, amelyek metronómot imitálnak és a hálókocsi ütemére kattognak – bólogatott Vaneau elgondolkodva. – Igazán fegyelmezett poggyász.
Laurent kalauz előrelépett, kezében a sárgaréz mesterkulccsal.
– Elnézést, uram, de a szabályzat értelmében a ketyegő útitáskák és a szivárgó lakkú hegedűtokok egyidejű jelenléte fokozott figyelmet igényel.
– Ne merészelje kinyitni! – vágott közbe a fiatal hölgy, még szorosabban magához ölelve a krémszínű tokot. – Ha levegő éri a különleges lakkot, a hangszer örökre elveszíti a tónusát!
– A fahéj tónusa ritkán bántja a fület, a szőnyeget viszont annál inkább – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Uram, kérem, lépjen el az ajtóból.
A szürke köpenyes habozott, de Vaneau mozdulatlan tekintetének nem tudott ellenállni. Laurent óvatosan kattintotta el a zárat, s a hatos fülke ajtója lassan meglendült. Odabent, az ülésen egy felnyitott fémkazetta hevert, amelyből kiszerelt fogaskerekek és egy üres fahéjolajos üvegcse látszott.
– Lám csak – mondta Vaneau halk eleganciával. – Úgy látszik, a táska és a hegedűtok közös háztartást vezet.