142/4. A fahéjillatú hegedűtok — Felderítés Auberoche felé

Laurent az utaslajstrom fölé hajolt, végighúzta hüvelykujját a még friss tintás sorokon, majd meglepetten felvonta a szemöldökét.
– Különös, Monsieur Vaneau. A jegy Auberoche állomásig szól, de a váltási illetéket félúton, egy gyorsvonati pótdíjjal kiegészítve fizette meg. Ráadásul nem készpénzzel, hanem egy ritka, felülbélyegzett bankutalvánnyal.
– Felülbélyegzett bankutalvány? – ismételte Vaneau, miközben finoman megigazította a hajtókáján lévő tűt. – Egy egyszerű hegedűművész ritkán fizet pénzügyi árnyékszervezetek által kibocsátott papírokkal. Úgy tűnik, a mi szürke köpenyes utasunk nemcsak a jó fűszereket kedveli, hanem a gyors és nyomtalan tranzakciókat is.
Ebben a pillanatban a hálókocsi folyosóján felbukkant maga a szürke köpenyes nő. Nem vette észre őket a félhomályos átjárónál, hanem gyors, határozott léptekkel megindult az étkezőkocsi irányába – ám a gyanús hegedűtok már nem volt a kezében.
– Megválik a hangszerétől? – suttogta Laurent, elhűlve figyelve a távolodó alakot. – Vagy már el is rejtette a szerkezetet valahová?
– Inkább csak vacsorázni indult, kedves Laurent – válaszolta higgadtan Vaneau. – Egy jó álcához hozzátartozik az éhség látszata is. De amíg ő a levesét fogyasztja, nekünk pontosan nyolc percünk van arra, hogy kiderítsük, mi maradt a négyes fülke asztalán.