142/3. A fahéjillatú hegedűtok — A fahéj nyomában

Laurent elgondolkodva vakargatta a sapkája szélét, miközben a négyes fülke zárt ajtaját bámulta.
– Monsieur Vaneau, ha a hölgy valóban csak egy óraszerkezetet szállít, miért kellett hegedűtokba rejtenie? És főleg: miért illatozik az egész fülke úgy, mint egy karácsonyi vásár?
– A válasz felettébb egyszerű, kedves Laurent – mosolyodott el szelíden Vaneau, miközben lassú léptekkel elindult a folyosón a kalauzfülke felé. – Egy hegedűtok sokkal kevésbé kelt feltűnést a hálókocsiban, mint egy rézpántos mechanikus láda. Kivéve persze, ha az ember elfelejti lezárni a szellőzőt, és a fahéj elárulja a rejtélyt.
– De a fahéj tartósítószer lenne? – tudakolta a kalauz, sietve a nyomozó nyomában.
– Vagy álcázás – jegyezte meg a detektív. – A finom fűszerillat kiválóan elnyomja a finom gépolaj szagát. Mondja csak, Elberen állomáson egyedül ez a hölgy szállt fel a hálókocsira?
– Egyedül ő, Monsieur – bólintott Laurent, és kinyitotta a kalauzfülke kis asztalán fekvő utaslajstromot. – De a jegyét nem a pénztárnál váltotta, hanem az utolsó pillanatban, a peronon. És ami még különösebb: a poggyászjegyzékben semmilyen hangszer nem szerepelt.
– Rendkívüli – mondta Vaneau, miközben kibámult a folyosó ablakán. Odakint a sötétben lassan feltűntek Auberoche állomás első jelzőlámpái. – Úgy tűnik, a hölgy nem muzsikálni érkezett a szerelvényre. Laurent, tegyen meg egy szívességet: ellenőrizze, pontosan hová szól a jegye.