142/2. A fahéjillatú hegedűtok — Sikoly a négyes fülkében

Laurent habozás nélkül a négyes fülke ajtajához lépett, és három udvarias, ám határozott koppintással jelezte jelenlétét.
– Kisasszony? Minden rendben odabent? – kérdezte a kalauz, miközben tekintete önkéntelenül is Vaneau-ra siklott.
Az ajtó résnyire nyílt. A szürke köpenyes nő sápadtan, felhúzott szemöldökkel nézett ki, miközben mögötte, a kárpitozott ülésen elterülve feküdt a nyitott hegedűtok. A tok belsejében azonban finom ceyloni fahéjból formázott rudak és egy gyanúsan csillogó, rézpántos mechanikus szerkezet pihent – hangszernek nyoma sem volt.
– Csupán… kiesett a kezemből a csomagom – felelte a hölgy némileg remegő hangon, próbálva eltakarni a látványt a köpenyével. – Semmi ok az aggodalomra.
– Lenyűgöző – jegyezte meg Vaneau elgondolkodva, és közelebb lépett. – A vonós hangszerek fejlődése valóban bámulatos, de bevallom, most látok először olyan hegedűt, amelynek fogaskerekei vannak, és édességillatot áraszt.
– Ez egy egyedi antik óraszerkezet! – csattant fel a nő. – Semmi köze a vasúttársasághoz!
– Kétségtelen – bólintott a detektív. – Bár a szaghatás alapján akár egy finom pékáru is lehetne. Laurent, legyen kedves ellenőrizni, hogy a poggyászjegyzékben szerepel-e fahéjjal tartósított óramű.
– Azonnal, Monsieur Vaneau – mondta a kalauz, miközben a nő dühösen becsapta a fülkeajtaját.
Vaneau szelíden megrázta a fejét, majd a folyosó ablakán át a sötétben tovatűnő fákra nézett. A szerelvény már Auberoche felé száguldott.