140/3. Új rejtély a hálókocsin — Léptek a hármas fülke előtt

Laurent kalauz perceken belül visszatért a szalonkocsiba, kezében egy sárgásan pislákoló sárgaréz lámpással. A szűk, plüssgátas folyosón Vaneau nyugalmat sugárzó léptekkel indult meg a hármas fülke felé, nyomában a szürke köpenyes utassal, aki még mindig gyanakvóan szorongatta a fennmaradt hat esernyőt.
– Monsieur Vaneau, biztos benne, hogy nem valami veszélyes szerkezet lapul odabent? – suttogta Laurent, miközben a lámpás fénye vibráló árnyékokat vetett a cseresznyefa burkolatra.
– Egy valódi elkövető ritkán rejtené a kulcsát egy esernyő nyelébe, kivéve, ha rendkívül szórakozott – felelte a fődetektív száraz eleganciával. – A túlzott óvatosság legtöbbször a rossz lelkiismeret természetes velejárója.
A hármas fülke ajtajához érve Vaneau nem a sárgaréz kilincset vette célba, hanem a falba süllyesztett apró, díszes szervizpanelt. A rézkulcs tökéletesen illeszkedett a rejtett zárba. Egy halk kattanás után a panel felpattant, feltárva a fülkék közötti keskeny falüreget.
Ugyanabban a pillanatban a hármas fülke ajtaja résnyire nyílt, s a sötétkék kabátos utas riadt, izzadt arca bukkant elő.
– Mit művelnek? Ez magánterület! – dadogta száguldó pulzussal.
– Valóban? – kérdezte Vaneau szelíden, miközben kiemelt a résből egy finom selyempapírba csomagolt, nehéz tárgyat. – Akkor bizonyára készséggel megindokolja, miért a vasúti rekeszben őrzi a nanteuil-i postahivatal hiányzó bélyegzőgyűjteményét.