138/2. A nehéz és a könnyű — Feszültség a folyosón

A hálókocsi csendjét csupán a sínek egyenletes lüktetése törte meg, amint a szerelvény az éjszakai sötétségben robogott tovább. Laurent kalauz elgondolkodva igazította meg a sapkáját a zárva maradt fülkeajtó előtt.
– Nem gondolja, Monsieur Vaneau, hogy rendkívül gyanús ez a nagy sietség? – suttogta Laurent. – Ráadásul kényes orvosi műszerekről beszélt, ám semmilyen fertőtlenítő- vagy vegyszerszag nem érződik a fülke körül.
– A gyanú mindig ott kezdődik, kedves Laurent, ahol a szavak és a tények elkerülik egymást – válaszolta Émile Vaneau kényelmesen, miközben a padlót tanulmányozta. – Nézze csak meg alaposabban a szőnyeget az ajtó előtt.
A kalauz lehajolt, s értetlenül pislogott a sötétkék kelmére.
– Csupán két mély benyomódás a szőnyegben. Mi ebben a rendkívüli?
– Az, hogy a bal oldali nyom mélysége legalább háromszorosa a jobb oldalinak – mutatott rá Vaneau finom mosollyal. – Az öregúr állítása szerint két egyforma nehézségű bőröndöt cipelt. Ám ha mindkettő tele volna műszerekkel, a szőnyeg egyenletesen süllyedt volna meg. Az egyik táska pehelykönnyű, míg a másik... nos, a másikban talán egy egész páncélszekrény tartalmát hordozza.
Abban a pillanatban a szomszédos fülke ajtaja résnyire nyílt, s a sötétkék kabátos utas pillantott ki a folyosóra. Sápadt arca és rángatózó tekintete arról árulkodott, hogy a legkisebb neszre is felriad.
– Uraim... önök is hallották azt a kattanást? – kérdezte szaggatottan, fojtott hangon. – Ott bent... mintha valamilyen fémes szerkezetet szerelnének össze a sötétben!
– Nyugodjon meg, uram – válaszolta Vaneau meglepően derűs hangon. – A vonaton a fémes szerkezetek többnyire teljesen ártalmatlanok. Kivéve persze, ha a tulajdonosuk elfelejtette megvenni hozzájuk a menetjegyet.
A sötétkék kabátos utas ijedten visszahúzódott, s a saját ajtaját is rácsapta a külvilágra. Laurent és Vaneau egymásra néztek.
– Szerinte mit rejt a nehéz bőrönd? – kérdezte a kalauz halkan.
– Azt még nem tudom – felelte a detektív –, de az üres táska jelenléte lényegesen többet árul el a szándékairól, mint az, ami tele van.