138/1. A két egyforma bőrönd — Esti indulás Pont-Château után

A szerelvény lassan kigördült Pont-Château állomásáról, maguk mögött hagyva a kivilágított peront és a bilincsbe vert elkövetőt. Laurent kalauz megkönnyebbülten simította végig az egyenruháján a gombokat.
– Úgy tűnik, Monsieur Vaneau, a mentolillatú cselek végére végleg pontot tettünk – jegyezte meg elégedett mosollyal.
– A zűrzavar csupán átadja a helyét a következőnek, Laurent – válaszolta Émile Vaneau halkan, miközben tekintetével a folyosón lassan haladó öregurat követte.
Az újonnan érkezett utas láthatóan nagy erőfeszítéssel cipelte a két megszólalásig egyforma, sötétbarna bőröndöt. Bár hajlott háta s fehéredő haja alapján tiszteletreméltó kornak örvendett, a léptei meglepően ruganyosak és határozottak voltak, miközben kapkodva böngészte a fülkék számait.
– Segíthetek a poggyásszal, uram? – lépett hozzá készségesen Laurent, s kinyújtotta a kezét az egyik bőrönd fogantyúja felé.
– Hozzá ne nyúljon! – csattant fel az utas szokatlanul éles, fiatalos hangon, majd gyorsan köszörült egyet a torkán, s meglehetősen kimért, rekedtes tónusra váltott: – Elnézést... Kényes orvosi műszerek vannak bennük. Szigorúan magam viselem gondjukat.
– Természetesen – bicentett Vaneau finom mosollyal. – Bár ha a műszerek ilyen nehezek, a páciensnek alighanem kitűnő fizikummal kell rendelkeznie.
Az öregúr ideges pillantást vetett a detektívre, majd betolakszott a legközelebbi szabad fülkébe, s a zárat azonnal kattanásig fordította.
– Különös egy alak – mormolta Laurent. – És az a két bőrönd... Még a karcolások is pontosan ugyanott éktelenkednek rajtuk.
– Valóban – bólintott Vaneau, ahogy kényelmesen elindult a saját fülkéje felé. – Csakhogy míg az egyik láthatóan teljesen üres, a másik majd megroppantotta a tulajdonosa csuklóját. Savenay állomásáig talán kiderül, miért kell valakinek egyforma dobozokkal elfednie a valóságot.