138/3. A titokzatos súly tévedése — Léptek a folyosó homályában

Laurent halkan végighúzta a kezét a fülke rézkilincsén. Megpróbálta finoman elfordítani, de az ajtó természetesen zárva maradt.
– Ha a fülkében egy könnyű meg egy mázsás bőrönd található, akkor az öregúr vagy rosszul adagolta a csomagjait, vagy valami egészen mást szállít, mint amit állít – morfondírozott a kalauz.
– A matematika ritkán téved, Laurent – jegyezte meg Vaneau csendesen, miközben meglazította a sálját. – Ha valaki egy formai szempontból tökéletesen azonos bőröndpárt vásárol, az rendszerint az egyensúly híve. A diszkréció hiánya viszont mindig egyensúlyvesztéshez vezet.
Ekkor a folyosó távolabbi végén hirtelen kinyílt egy ajtó, s a fekete kalapos úr lépett ki a szőnyegre. Rémült pillantást vetett az éjszakai sötétségbe burkolózó ablakokra, majd óvatosan Vaneau-ék felé közeledett.
– Uraim, elnézést... – suttogta szaggatottan. – Nem tapasztalták, hogy a vonat huzata furcsa, fojtogató illatot hoz a szomszédos kocsi felől? Olyan, mintha valami vegyszer szivárogna a padlódeszkák közül!
– A vegyszerek többnyire csípik az ember szemét, uram – válaszolta Vaneau meglepő nyugalommal. – Ami pedig most a folyosót járja, az csupán a túlzott feszültség fanyar aromája.
– De hát önök mit keresnek itt a bezárt ajtó előtt az éjszaka közepén? – kérdezte a fekete kalapos úr, s a kezével gyanakvóan a kabátja belső zsebéhez nyúlt.
– Megfigyeljük a gravitáció sajátos törvényeit – felelte Vaneau finom mosollyal. – És várunk, amíg a gravitáció magától megnyitja a zárakat.