137/2. A lakkozott doboz — Feszültség az étkezőkocsiban

A hálókocsi folyosóján átlépve az étkezőkocsi felé Laurent halk léptekkel követte Vaneau-t. Az étkezőkocsi félhomályában csak néhány éjszakai utas lézengett; a fekete kalapos úr a legbelső sarokasztalnál ült, s a lakkozott dobozt óvatosan a kávéscsésze mellé helyezte, mintha legalábbis élesített időzített bombát kezelne.
– Úgy néz rá, mintha a doboz bármelyik pillanatban megehetné a süteményét – suttogta Laurent, miközben helyet foglaltak egy diszkrét távolságra lévő asztalnál.
– Vagy mintha a sütemény szándékozna megszökni a doboz elől – jegyezte meg Vaneau szárazon, majd kényelembe helyezte magát. – Figyelje meg a tartását, Laurent. Nem a tartalom értéke teszi ilyen feszültté, hanem a félelem attól, hogy valaki megkérdezi tőle, mi az.
Ekkor a szomszédos asztaltól felállt egy sötétkabátos utas, és látszólag figyelmetlenül a sarokasztal felé billent, ahogy a vonatszerelvény egy enyhe kanyart vett be. A keze egyetlen másodpercre megpihent a lakkozott doboz fedelén.
– Hahó! Vigyázzon a kezeivel, uram! – csattant fel a fekete kalapos férfi, s azonnal magához rántotta a dobozt. – Ez magántulajdon!
– Elnézést kérek, csak az egyensúlyomat veszítettem el – felelte a sötétkabátos hűvös udvariassággal, de tekintete gyorsan végigsiklott a fémvereteken.
– Látja? – hajolt közelebb Vaneau a kalauzhoz. – A színpad benépesül. A kérdés már csak az, hogy a darab vígjáték lesz-e, vagy meglepően rövid dráma.