135/7. A szürke köpeny titka — Megálló Marmoutier peronján

Émile Vaneau halk hangja megtörte a folyosó feszült csendjét. Előhúzta patinás ezüst zsebóráját, kattanással felpattintotta a fedelét, majd csendesen végignézett a gyülekező utasokon.
– Pontosan öt perc múlva Marmoutier állomásra érkezünk – jelentette ki nyugodtan.
– De Monsieur Vaneau, a hatos fülke utasa bezárkózott! – suttogta Laurent kalauz. – És az a leejtött rézkulcs…
– A kulcs csupán látványos elterelés volt – felelte Vaneau száraz mosollyal. – A szürke köpeny szaga nem az esőtől, hanem a nyomdafesték oldószerétől származik. Utasunk nem elmenekült Grandpré-nél, hanem itt próbálta eltüntetni az állami kötvények hamisítványait.
Mielőtt a detektív kimondhatta volna a férfi nevét, a vonat hirtelen nagyot fékezett. Poharak csörrentek a tálalón, a szerelvény csikordulva lassult, majd begördült Marmoutier gőzlepte peronja mellé.
Az ajtók kinyíltak, s két helyi nyomozó lépett a kocsiba. A vezetőjük a fülkéjéből kilépő, feldúlt szürke köpenyes férfi elé állt.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, hamisítás vétsége miatt!
– …melynek nyomódúcai pontosan a bőrmappájában rejtőznek – fejezte be Vaneau a mondatát, mintha a rendőrök épp az ő jelzésére érkeztek volna.
Miután az elkövetőt elvezették, a kocsiba egy fiatal hölgy lépett fel, aki feltűnően gyanakvóan szorított magához egy apró, viaszpecsétes dobozkát. Vaneau csak csendben figyelte az új jövevényt, miközben az Intercontinental Express elindult a következő állomás felé.