135/2. A levendulás táska — Nesz a négyes fülkéből

A négyes fülke ajtója éles kattanással záródott be a zaklatott utas mögött, de a folyosón terjengő tömény levendulaillat nem akart eloszlani. Laurent kalauz még mindig fintorogva próbált friss levegőhöz jutni, miközben a szomszédos fülke ajtaja óvatosan résnyire nyílt.
Egy fiatal, fátyolos hölgy lépett ki a szőnyegre. Rémült tekintettel méregette a zárva maradt kárpitozott ajtót, miközben selyemkesztyűs kezével idegesen igazította meg a kalapját.
– Elnézést, uraim… – suttogta fojtott, remegő hangon. – Valami rendkívül gyanús zaj hallatszik a válaszfal túloldaláról. Olyan, mintha valaki fém alkatrészeket próbálna levendulaolajba fojtani.
– Nyugodjon meg, mademoiselle – hajolt meg finoman Émile Vaneau. – A szomszédja csupán a személyes tárgyait rendezi át. Igaz, szokatlan hevességgel és meglehetősen átható aromaterápia kíséretében.
– De uram, folyamatosan fém kaparászása hallatszik! – bizonygatta a fátyolos hölgy. – És a táskája… láttam, ahogy belépett, valami sötét folyadék csepegett belőle!
Laurent megszeppenve nézett a detektívre:
– Monsieur Vaneau, Ön szerint kopogtassunk be? Vagy értesítsem a csendőrséget a következő megállónál?
– Előzetes feltételezésekkel élni mindig veszélyes, Laurent – felelte Vaneau csöndesen, miközben tekintete a négyes fülke küszöbe alatt lassan szivárgó apró, lila olajfoltra tévedt. – Különösen, ha az illető olyasmit próbál elrejteni, ami láthatóan ellenáll a csomagolásnak.
A fülke mögül ekkor tompa puffanás, majd egy halk rugó pendülése hallatszott.