134/5. A rézpántos doboz — Leleplezés Saint-Cloud állomáson

Laurent határozott mozdulattal benyitott a hármas fülkébe. Odabent a szürke köpenyes utas riadtan ugrott fel, miközben a lábánál fekvő, rézveretes táska alól vékony, sötét olajcsík kúszott kifelé a szőnyegen.
– A rejtélyes ketyegés, kedves hölgyem, nem egy szerkezeti bombától származott – fordult Vaneau a fátyolos utas felé. – Az Ön ládikója csupán egy ártalmatlan, időzített levéltartó. A valódi félreértést a szomszédunk okozta.
A szürke köpenyes úr sápadtan hátrált a pamlagig.
– Ez felháborító! Csupán a saját óraművemet szállítom!
– Egy augsburgi műszert, ha pontosak akarunk lenni – javította ki Vaneau szelíden. – Melynek kenőolaja a nem megfelelő tárolás miatt szivárogni kezdett, a vonat rezgése pedig átvitte a ritmikus hangot a kettes fülkébe. Ön azért zárkózott be, mert tudta, hogy a műszer…
A vonat hirtelen csikorduló fékekkel megállt. Laurent alig tudott talpon maradni, a lámpás fénye vadul imbolygott. Az Intercontinental Express csikorgó fékekkel begördült Saint-Cloud állomására.
Az ajtó felpattant, és a helyi nyomozók megszeppent arccal léptek a kocsiba. A vezetőjük azonnal a szürke köpenyesre mutatott:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a marville-i gyűjteményből eltűnt műszer ügyében!
– …már nem az Ön tulajdona – fejezte be a mondatot Vaneau, majd elégedetten bicentett.
A gyanúsítottat elvezették. A szerelvény lassan újra mozgásba lendült a sötétségben. A peronról egy zaklatott, sötét kárpitos táskát cipelő új utas lépett a folyosóra, akiből erős levendulaillat áradt. Vaneau halkan elmosolyodott, s zsebre tette óráját.