134/4. A rézpántos doboz — Nyomok a szomszédos fülkénél

Laurent gyors léptekkel tért vissza, kezében egy sárgaréz lámpással, amelynek imbolygó fénye sárgás réteggel vonta be a folyosó faburkolatát.
– Íme a világítás, Monsieur Vaneau – zihálta a kalauz. – Bízom benne, hogy nem repülünk a levegőbe, mielőtt elérnénk Saint-Cloud állomást!
– A robbanás rendkívül udvariatlan gesztus lenne az utasközönséggel szemben – jegyezte meg Vaneau szelíden, miközben a fény felé tartotta a ládikó zárját. – Különösen egy ilyen finom, augsburgi óramű részéről.
A fátyolos hölgy halkan felsóhajtott a finom selyem mögött.
– Tehát nincs veszélyben a levelem?
– A levele tökéletes biztonságban van – felelte a detektív. – A zár csupán egy késleltetett rugós szerkezet, amely a megadott órában felpattintja a fedelet. A ritmikus kaparászás azonban nem a ládikóból származik.
A hegedűtokos fiatal nő gyanakvóan szűkítette össze a szemét.
– Hanem honnan? Csak nem egy művelt egér próbál dallamot kikaparni?
Vaneau felegyenesedett, és a szomszédos, hármas fülke csukott ajtajára mutatott. A szőnyegen sötét, finom olajnyom húzódott át a kettes fülke küszöbéhez.
– Nem egér, kisasszony, hanem a szomszédos táskából szivárgó műszerolaj, amelyet a vonat rezgése közvetít.
Ezzel benyúlt a mellényébe, és elővette ezüst zsebóráját. Lepattintotta a fedelét, majd nyugodtan végignézett a társaságon.
– Pontosan tizenkét perc múlva Saint-Cloud állomásra érkezünk. Úgy vélem, ideje benyitnunk a szomszédba.