133/3. A hétlakatos láda — Időzített rejtély Lansmeur előtt

– Ha a kulcshoz nyúl, uram, azzal csupán elhamarkodja a megválaszolatlan kérdéseket – jegyezte meg Émile Vaneau rendkívül udvarias, de határozott hangon, miközben finoman félretolta a férfi remegő kezét. – A csillagászati megfigyelések ritkán igényelnek hét különálló rézlakatot. Kivéve természetesen, ha a csillagok éppenséggel nehéz ólomlemezek formájában pihennek a láda alján.
– Ez felháborító! – csattant fel a szürke köpenyes utas, bár a hangja érezhetően elcsuklott. – Önöknek semmi joguk nincs beleszólni egy tudós munkájába!
– Nincs is szándékunkban – felelte Vaneau, és halk pattanással kinyitotta a zsebéből elővett régi ezüst zsebóráját. Néhány pillanatig elmélyülten tanulmányozta a számlapot, majd Laurent felé pillantott. – Pontosan tizenkét perc múlva Lansmeur állomásra érkezünk. És úgy vélem, a helyi hatóságok felettébb érdekesnek találják majd, hogy a csillagászati leletek a marville-i bankjegy nyomdahengereinek jellegzetes, fémmentes olajszagát árasztják.
Laurent kalauz szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
– Nyomdahengerek? A ládában?
– Természetesen – bicentett Vaneau csendes mosollyal. – A hét lakat nem a táska tartalmát védi a külvilágtól, hanem a szerkezetet tartja egyben, amíg a nehéz tartalom el nem éri a célját. A ketyegés pedig csupán egy egyszerű mechanikus időzítő, amely a viaszréteget melegíti, nehogy a lezárt rekesz idő előtt kinyíljon.
A szürke köpenyes férfi szólni akart, de a torka kiszáradt.